A hétvégén teljesítménytúrán vettem részt, ami meglepően nehezen ment most. Míg tapostam a havat a kis erdei ösvényen Kékestető felé, azon gondolkoztam vajon hogy lehet az, hogy az elmúlt évben edzettség nélkül végig tudtam menni 50-60-120km-es utakat is, jelen pillanatban pedig kifog rajtam 37 km edzetten. Ha az állóképességem jobb mint tavaly, hogy lehet az, hogy most mégsem megy? A 16. km körül szétestem egy pillanatra mentálisan. ’Miért vagyok itt?’, ’Miért kell ez nekem?’, ’Úgysem vagyok elég jó, hogy beérjek olyan időn belül, amit szeretnék’, ’Miért nem megy jobban?’, ’Mit csinálok rosszul, hogy ennyire lassú vagyok?’ ilyen és ehhez hasonló gondolatok ólomként húztak még mélyebbre az eleve nehéz terepen. A gondolataim lassítottak. Mintha egy örvénybe léptem volna, úgy éreztem nincs kiút belőle és csak szidtam magam a gyengeségemért, a túlsúlyomért, az elmúlt időszakban kihagyott edzésnapokért, a türelmetlenségemért és mindenért. Már túljutottam azon a szinten hogy másokat okoljak. Hiszen hibáztathattam volna a szüleimet a génjeimért, az edzőmet az edzéstervért, okolhattam volna Földanyát is, amiért hó és jég volt az ösvényen. De ezt nem teszem hiszen minden belőlünk fakad. A gondolatainkból. A gondolataink éppúgy felemelhetnek mint ahogy a mélybe húzhatnak. Királlyá válhatsz vagy épp koldussá. Csakis rajtunk áll. Akarhatom én, hogy megváltozzon más, megváltozzon a környezetem körülöttem, hogy az életem tökéletes legyen. Ám ez nem így működik..Ha változást áhítunk az életünkbe, azért egyedül mi felelünk. Amikor megváltoztatjuk hozzáállásunkat dolgokhoz, körülményekhez, magához az élethez, akkor fog változni igazán minden. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy megváltoztatjuk néhány gondolatunkat és elengedünk számos berögzült meggyőződésünket. Könnyűnek hangzik, igaz? Ahogy az én fenti példám is mutatja, nem mindig olyan egyszerű elengedni a negatív gondolatokat adott pillanatban. A tudatalattink elfogad bármit, amiben hiszünk. Ha folyamatosan azt gondoljuk, túl alacsonyak, túl magasak, túl kövérek, túl vékonyak, túl gyengék vagy túl szegények vagyunk, akkor az válik a mi saját igazságunkká.

Amikor gyermekek voltunk a körülöttünk lévő felnőttek visszajelzései, reakciói által ismertük meg magunkat és a környezetünket. Épp ebből kifolyólag sokunknak vannak olyan meggyőződései, amelyek nem is a sajátunk, mások félelmeit, meggyőződéseit, gondolatait vettük át és kezeltük sajátunkként gyermekként. Aztán felnőttként is olyan érzelmi hátteret rendezünk be magunknak, amilyet gyerekkorunkban láttunk és tapasztaltunk. Ha pici korunkban folyton kritizáltak, felnőttként folyton kritizálni fogjuk magunkat és másokat is. Ha bátorítást kaptunk kicsiként, felnőttként is bátrabban belevágunk dolgokba.

Mielőtt elkezdenénk hibáztatni a szüleinket érdemes átgondolni, hogy egy szülő sem akar ártani gyermekének optimális esetben. Ők is meggyőződéseik által cselekedtek és hozták ki magukból a legjobbat akkor és ott. Ami a legfontosabb, hogy a meggyőződések is csupán gondolatok. Berögzült gondolatok amelyekhez stressz is kapcsolódhat. És a legjobb hír, hogy minden gondolatot meg lehet változtatni! Minden új döntés amit meghozunk a jelenben olyan mint egy elültetett kis magocska mentális kertünkben. És úgy is viselkedik. Türelemmel kell lennünk az új magonccal, ápolnunk kell, a régi mély gyökeret vert, már nem javunkat szolgáló gondolat-növényeinket ki kell gyomlálnunk, hogy legyen elég helye a friss gondolat-hajtásnak. És emlékeztetnünk kell magunkat mindennap újra és újra, ha ma elültetünk egy magot, holnap még nem szüretelhetünk róla gyümölcsöt. Várnunk kell vele, gondoznunk és ápolnunk addig, amíg mély gyökeret nem ereszt és meg nem erősödik elménkben. Ott a túrán, amikor mentálisan szétestem és szidtam magam, arra is rájöttem, hogy az én magocskám még gyengécske, további babusgatásra, megerősítésre szorul, amit csakis én adhatok meg neki. Amikor már felfedezzük a számunkra ártalmas, hátráltató gondolatainkat, az egy újabb lépés az önismeret felé. Elfogadjuk, hogy azok is mi vagyunk, és változtatunk rajta, hogy könnyebbé tegyük életünket általa. Nem söpörjük a szőnyeg alá, nem hibáztatjuk sem magunkat, sem mást. Csupán gondolatokról, hozzáállásról van szó, amelyek bármikor megváltoztathatók. Egy idő után megváltoztattam a hozzáállásom a túrához, az aktuális teljesítményemhez: kit érdekel hanyadik leszek vagy milyen lassan érek be a célba. Egyedül az számít, hogy mindent megtettem azért hogy sikerüljön. Nem keresek magamban hibát, hanem elfogadom hogy itt és most ennyire voltam képes. Ha utolsóként is értem volna célba, akkor is nyertes lennék, mert ott voltam, mert megcsináltam, mert ahogy a mondás is tartja nem a cél a lényeg, hanem maga az út..Ahhoz, hogy az úton tartsam magam, hogy a meggyőződéseimen és berögzült hitrendszeremen tudjak változtatni, sokat segített a kineziológia. Sok stressztől, és hátráltató gondolattól szabadultam meg általa. Persze még mindig szükségem van rá, hiszen az egész élet egy önismeret. Újabb és újabb gondolatok kerülnek felszínre, amelyeket ki kell gyomlálnom elmém kertjéből nap mint nap.

Ha úgy érzed neked is van még mit gyomlálnod gondolataid között és szükséged van hozzá segítségre, én szívesen segítek neked ebben. Építő gondolatokkal teli csodás napot kívánok!