Igen, így kellene jellemeznem a hétvégémet: katapultáltam az űrbe és vissza. Volt ezen a hétvégén minden, mint a búcsúban. Hogy miből volt a legtöbb? Elhagyásból. Komfortzóna elhagyásából. Nos, ebből jutott bőven 🙂

Persze ez nagyban összefügg a továbbképzéssel, ahol voltam, ígértem is hogy beszámolok róla, de ezt egy másik posztban, hiszen itt a smoothie-kúrámat ecsetelgetném inkább.

Már péntek este elkészítettem a következő napi adagomat. Készítettem egy savanykásabbat és egy édesebbet, hogy legyen ízorgia a még szenvedéllyel követelőző nyelvemnek és elmémnek.

A savanykás turmix: 

2 marék spenót

2 banán

2 kiwi

1 citrom

víz

 

Édes verzió:  984230_10203746018564185_6775557140719091667_n

2 marék spenót

10 dkg eper

2 dl szűrt szilvalé

1 banán

3 datolya

víz

 

Ez az édes lé igen töményre sikeredett, amit szerencsére tudtam hígítani a későbbiekben, de ugyanakkor örülök is a plusz szénhidrátnak , mert a tanfolyam testileg-lelkileg és szellemileg is kihívás volt, hogy egyben tudjak maradni, meg tudjam tartani egész hétvégén a kiegyensúlyozottságomat, kellett a kalória (gondolom én).

Mivel az oktatás és gyakorlás lekötötte minden idegszálamat, nem volt időm azon gondolkozni hogy vajon éhes vagyok e vagy sem. Bőségesen ittam folyadékot, mellette „elrágcsáltam” egész napra szétosztva a löttyöket. Vasárnap, a 3. napon is hasonló volt a felállás, viszont itt egy kis nehezítettséget jelentett, hogy 1l Pölz szűrt feketeribizli lével kellett megelégednem, és tea-víz kombóval ugyanolyan szellemi terhelés mellett, viszont maga a tanfolyam annyira elvitt lelki síkra, hogy ismételten nem foglalkoztam hogy korog e a gyomrom. Nem hozott lázba, hogy más előttem mit eszik és egyáltalán az, hogy eszik. Viszont megint rá kellett döbbennem, hogy eddig milyen automatikusan tettem a számba a kaját, nem volt sokszor tudatosság benne. Erre úgy jöttem rá, hogy szombaton  ebédszünetben ki volt téve az asztalra egy kis tálkába magok és aszalványok, és én a beszélgetés hevében fogtam és benyomtam egy mogyorót és egy mazsolát, de tettem már csak akkor tudatosult bennem, amikor már lenyeltem a falatot. Itt kiült először a döbbenet az arcomra, milyen egyszerű megszegni a szabályokat, milyen gyakran ehetünk automatikusan, megszokásból, másokat utánozva pl. egy társaságban (ugye volt már úgy mindenkivel, hogy beszélgetés közben valaki evett, és mi is megkívántuk tőle az ételt…pedig véleményem szerint ez csak az elme játéka, ugyanis társalgás közben ha érdeklődést mutatunk a másik iránt, automatikusan a nonverbális kifejezésben megjelenik az utánzás, tudat alatt elkezdünk hasonlóan cselekedni ahogy a beszélgetőpartnerünk. ezzel is kifejezve egyetértésünket és szimpátiánkat felé…), aztán elkönyveltem egy tapasztalatnak, felismerésnek amivel közelebb kerültem a saját étkezési szokásaim feltérképezéséhez. Szóval, ennek a kis szabálysértésnek nem lett harakiri a vége 🙂

Hazaérkezéskor –  ahogy lecsengett bennem a hétvége- nagyon megkordult a poci és elkezdett fájni is, így készítettem neki egy bocsánatkérő löttyöt, amiért ilyen gyorsan, rögtön az első napokban ki akartam zsigerelni és olyat követeltem tőle, amihez még nem szokott nagyon hozzá mostanság.

Bocsánatkérő pocak-szelídítő: 20160207_220529

2 marék spenót

1 kisebb banán

1 alma

1 mandarin

víz

Utána megnyugodott a szervezetem. Energia van bőven, ám ez a tanfolyamnak is köszönhető, amiről ha van kedved, olvass tovább a következő posztomban.

Legyen szépséges hétfőtök!

És, ne, ne szenvedjetek csak azért mert hétfő van és mennyi nap van még a következő hétvégéig. Ha mégis úgy érzed neked ez nem megy, nem tudsz ellazulni és megélni a pillanatot csak úgy, gyere, jelentkezz be hozzám egy finom hang-fürdőre, vagy az elszántabbak jöhetnek kineziológiára is 🙂

Hajrá fiúk-lányok, hétre fel!